A zene mindenkié

„A zene mindenkié” – a Kodály-év romániai központi rendezvénye

kodaly-ev-design-kituzo.png

„A zene mindenkié” – Kodály Zoltán szellemi öröksége az ifjúság zenei nevelésében címmel szervez tudományos-ismeretterjesztő konferenciát és gyermekkari hangversenyt az EMKE, a Romániai Magyar Dalosszövetség, az EMKE Ifjúsági Szervezete valamint Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa 2017. október 14-én és 15-én.

„A zene mindenkié” – Kodály Zoltán szellemi öröksége az ifjúság zenei nevelésében

– a Kodály-év romániai központi rendezvénye –

(A műsor pdf formában innen letölthető; további részletek Facebook-oldalunkon.)

2017. október 14., szombat, 16:00 óra

Györkös Mányi Albert Emlékház (Str. Republicii / Majális utca 5/1.)

 

Mit kaptunk és mivel igyekezünk meghálálni– tudományos konferencia
Moderátor: Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, A Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke

Köszöntőt mond Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke.

Közreműködik a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda hagyományőrző citeracsapata, valamint Oláh Boglárka zongoraművész.

Szederinda citeracsapat

1.     Nagykállói népdalok
2.     Kállai kettős – Felülről fúj az őszi szél
                        Jó bort árul…
                        Nem vagyok én senkinek se adósa

 

Angi István: Bicinia Hungarica – a gyermekvilág zenei enciklopédiája
Ittzés Mihály:Kodály útjai a Partiumtól Kászonig és Bukovináig – felfedezés, ihletés, jelenlét
Almási István:Az erdélyi népzene Kodály Zoltán életművében

Oláh Boglárka

Kodály Zoltán7 Zongoradarab ciklusából:Székely Keserves op. 11/2,Székely nóta op. 11/6

Nagy Éva Vera:Énekes misszió Kodály Zoltán szellemében a Felső-Nyárádmentén és a Sóvidéken
Krasznai Gáspár:Ének-zene oktatás Kodály szellemében?
Dávid István:Kodály Zoltánról protestáns szemmel – a reformáció 500. évében

2017. október 15., vasárnap

10:30 óra
Kolozsvári Magyar Opera, emeleti előcsarnok

 

Örvendjen az egész világ – Kodály Zoltán emlékére
Kiállításmegnyitó. Megnyitóbeszédet mond Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
A kiállítás szerkesztője Ittzés Mihály, tervezője Zalatnai Pál.

 

11:00 óra
Kolozsvári Magyar Opera

 

Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére

Köszöntőt mond:

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alelnöke
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke

 

A kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium Gyermekkara
Karnagy: Kállay M. Tünde
Műsor:

1.     Szól a nóta halkan
2.     Árok szélén búzaszál nőtt
3.     Egérke, fehérke
4.     Azt mondják, hogy a cipő
5.     Tarka kutya sétatéren sétál
6.     Bidres-bodros bárány
7.     Kinek van jókedve?
8.     Falu végén van egy mély kút
9.     Megy a kocsi, fut a kocsi
10.Jön a kocsi, most érkeztünk
11.Eresz alól, fecskefia idenéz, odanéz
12.Nád alól és köd alól
13.Itthon-e a gazda?

A székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos Kórusa
Karnagy: Boros Beáta
Műsor:

1.     Bicinia Hungarica II. füzetből: Mikor engem a főorvos
2.     Kis pej lovam megérdemli a zabot
3.     Sej, verd meg Isten
4.     Jó gazdasszony
5.     A csikó
6.     Boldogasszony köszöntője

Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa
Karnagy: Kovács Dalma
Műsor:

1.     Négy tréfás kánon
2.     Lencse, borsó, kása
3.     Madarak voltunk
4.     Tyúkkergető
5.     Fürdő után
6.     A süket sógor
7.     Ürgeöntés

A csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa
Karnagy: Szabó András
Műsor:

1.     Katalinka
2.     A bárnai kertek alatt (Bicinia Hungarica, 2. füzet)
3.     Kis kacsa fürdik (Bicinia Hungarica, 3. füzet)
4.     Hej, két tyúkom tavali (Bicinia Hungarica, 1. füzet)
5.     Egyetem, begyetem

Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar
Karnagy: Czakó GabriellaNagy Éva Vera és Lokodi Anna
Műsor:

1.     Nagyszalontai köszöntő
2.     Lengyel László
3.     Zöld erdőben
4.     Pünkösdölő

A Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkar
Karnagy: Lőfi Gellért
Műsor:

1.     Ave Mária
2.     Gergelyjárás
3.     Túrót eszik a cigány
4.     Esti dal

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják!

Támogatóink

Médiapartnerek

Erdélyi Magyar Televizió

Ajánljuk