Áprily Lajos születése napjára amlékezve

 

ÁprilyÁPRILY LAJOS

családi nevén Jékely (Brassó, 1887. november 14. – Bp., 1967. augusztus 6.): József Attila díjas  költő, műfordító, szerkesztő.

Elemi iskoláit Parajdon , majd Székelyudvarhelyen kezdte, tizenkét éves korában, 1899-ben családjával Kolozsvárra került. A református kollégiumban tanult, tanárai közt volt Kovács Dezső és Seprődi János. 1909-ben a kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerez magyar-német szakos képesítést. Nagyenyeden, majd a kolozsvári Református kollégiumban tanított magyar és német nyelvet és irodalmat. Első versét még 1905-ben névtelenül közölte az Egyetemi Lapok,  1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezett, Kovács Dezső azonban megrótta „modern” hangja miatt, mire a költő évekig nem kísérletezett újabb publikálással.  Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte verseit az Új Erdélyben, majd a Szászváros és vidéke, az Erdélyi SzemleNapkeletZord IdőPásztortűz adott helyet írásainak, ekkor már elismert költőként.   Számos irodalmi társaság tagjává választotta . 1924-ben elfogadta Kuncz Aladár meghívását, s együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, s az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lett.  1929 őszén Budapestre távozott, ez a lépése megrendülést váltott ki tisztelői körében, de lelkében ő maga is nagyon megsínylette. Tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója volt, majd az idők újabb viharai visszavonulásra késztették.  A ” néma lázadó” költő, aki a sorssal nem csatázott ugyan, ám könyvei “gránit kriptabolt”-jába zárta sorsa furcsa titkait, önemésztő vajúdásait, amelyeket csak a természet csodálata enyhített. Nyolcvanadik születésnapja előtt még látogatást tett Kolozsváron, pár hónap múlva  Budapesten,  a hárshegyi szanatóriumban hunyt el..

Verseiből német, angol, francia, szlovák, román és lengyel nyelven jelentek meg fordítások.

Leszármazottai mai napig jelen vannak a művészi életben: fia Jékely Zoltán költő, író, műfordító volt, dédunokája, Péterfy Gergely ugyancsak József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Másik dédunokája Péterfy Bori szintén ismert énekesnő, színésznő.

Áprily Lajos: Vallomás

Tudom: én itt a sorssal nem csatáztam,
én döbbent szemmel láttam itt a vért,
és nem lengettem omló barikádon
fehér zászlót a véres emberért.

Viharokból kibomló új világért
csak álmom volt, nem lobbanó vitám.
Rohamra nem harsogtam riadókat
jövő ködökbe zúgó trombitán.

S a seb, mit rajtam vad kor ökle zúzott,
sötét heggé simult minden dalon.
De mint a monda tóba fúlt harangja,
a mélyben él az ember-fájdalom.

S én nem tudom, hogy meddig él a versem,
titánok halnak, tornyok rengenek.
Ahol világtraverzek összedűlnek,
a vers, a versem, hogyne halna meg?

Ha nem leszek, nem fogja tudni senki,
sorsomnak mennyi furcsa titka volt.
A hűlt sorok megannyi érckoporsó,
s a könyv, a könyvem, gránit kriptabolt.

De túl romon, ha perce jön csodáknak,
a mély megkondul mintha vallana
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama.