Eredményes, boldog új esztendőt!

„Régi jó szokása a magyar embereknek

Esztendőt temetni összesereglettek.

Esztendőt temetni, újat köszönteni,

Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz híven összesereglettünk,

Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.

Búcsút vegyünk annak öröm-bánatától,

Eredményeitől és kudarcaitól.

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,

Adásban, termésben nem volt szűkölködő.

Isten megáldotta verejtékhullásunk,

Ha nem is színültig, tele a hámbárunk.

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek,

Vidámító jó bort bőven csepegtettek.

Barátságot kötni, bánatot felejteni,

Sógorság, komaság összejön vigadni.

Összejön, de szemét a jövőbe veti:

Vajon mit takargat? – folyton azt kérdezi.

Örömet takar-e vagy pedig bánatot?

Sikert, eredményt-e vagy pedig kudarcot?

Ne felejtsd, jó népem, a haladás titka,

Ma is, ezután is, imádság és munka.

Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság,

Emberé a munka, Istené az áldás.

Örömmel köszöntelek az Új esztendőben,

Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven.

Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön,

Munkában a nóta vidáman csendüljön.

Miben szűkölködünk? – ami még meg nincsen,

A beállott újévben adja meg az Isten!

Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne:

Megértést és békét a népek szívébe,

Hogy keresztény néped megtérjen és éljen,

Sok szenvedés után boldog időt érjen.

Adjon az úristen ebben az újévben Víg kacagást, csengőt,

Adjon az Úristen mindnyájunknak Boldog újesztendőt!”