Szent Balázs püspök a legenda szerint egy özvegyasszony egyetlen fiát mentette meg, aki halszálkától fuldoklott. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt neki. Ennek emlékére szokás az ún. Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a katolikus pap a gyermek álla alá két gyertyát tesz keresztbe és imát mond. Almát is szenteltek ilyenkor, abban a hitben, hogy a torokfájás ellen alkalmas gyógyszer. A palócoknál az áldás után a héját tűzbe dobták s a parazsával füstölték meg a fájást. Egyes vidékeken a balázsolást „torkoskodásnak” vagy „toroknyomásnak” is nevezik.

Balázs a tizennégy segítő szent egyike. Tisztelete a XIV. századi pestisjárvány óta ismert.

Gonoszűző és időjósló napnak is tartják. Balázs napjához időjárásjóslás kapcsolódik, például a Bácskában, ha ezen a napon esik, akkor nyáron jég veri el a termést, Baranyában, Szeged környékén is a szőlő négy sarkában megmetszenek egy-egy tőkét, hogy a madarak ne bántsák a termést.  Régebben borszentelést is végeztek Balázs napján, és a Balázs-bor is szentelménynek számított. Az áldás alatt mormolt szavaknak a néphit rendkívüli erőt tulajdonított, ezért a férfiak sokfelé így imádkoztak:
„Ments meg uram engem a torokfájástól, a kígyómarástól, de főleg a rossz asszonyoktól”.

A balázsáldás egyházi szokása mellett a balázsjárásról a 17. század óta vannak rendszeres feljegyzések. Iskolás korú gyermekek házról házra járva adományokat gyűjtöttek, iskolába toboroztak. Maskarába öltözött gyermekcsoportok jártak házról házra. Egyikük Balázs püspököt személyesítette meg – fején papírsüveggel -, a többieken papírcsákó volt, oldalukon fakard. Nyársat vittek, hogy a háziak arra tűzhessék a kolbászt és a szalonnát. A balázsjárás, akárcsak a március 12-i gergelyjárás, a sovány pénzű tanítók jövedelem-kiegészítését jelentette. A háziaktól kapott szalonnát, babot, zsírt, tojást a gyerekek elvitték a tanítónak, aki azután megvendégelte őket.