FEHÉRVASÁRNAP
A húsvéti ünnepkör zárónapja fehérvasárnap. Ekkor volt szokásban, elsősorban Zala és Somogy megyében, de a moldvai magyaroknál is a szertartásos barátságkötés szokása, a komálás, mátkálás. A komatálon többnyire hímes tojás vagy piros tojás (amit erre az alkaloomra írtak), sütemény, gyümölcs és bor volt. A komatálat a nagyobb lányok a kisebbekkel küldték el a választott barátnőjükhöz, verssel beköszöntve:

Komatálat hoztam,
Fel is aranyoztam,
Koma küldte komának,
Hogy váltsa ki magának.
Ha nem váltja magának,
Küldje vissza komának.
(Dobos 1962: 111)
A kapott ajándékokat, ha elfogadták, kicserélték, a bort a sajátjukkal öntötték fel.  Ezáltal mátkái, illetve komái lettek egymásnak, s sok helyen  ettől kezdve nem tegezték, hanem kendezték egymást, kend mátkának, kend komának szólítva egymást az öt-hat éves gyerekek is. Ritkán, de előfordult, hogy lány legénnyel cserélt tojást – ennek általában házasság lett a vége. Az Ormánságban a nagylány legkedvesebb pajtásának, leendő komaasszonyának személyesen vitte a mátkatálat. A tálon hímes tojások, sült-főtt perec és csokor pántlika volt. Kiss Géza leírása szerint a mátkáló vers a csokor közé volt téve papírlapon:
Mátka, mátka mátkázzunk,
Hónap dére komázzunk,
Ha éljünk, ha haljunk,
Mindég mátkák maradjunk.
(Kiss G. 1986: 270)

A leány bement a házba, megcsókolta leendő mátkáját, az elvette a tálat, megköszönte, s a következő esztendőben viszonozta. Göcsejből gyerekek mátkálását, komálását írták le a század elején, akik például „Mátka, mátka, mátkállunk, száz esztendeig szánkállunk” szavak kíséretében tojást cseréltek.
Tojáscserével kötöttek örök barátságot a moldvai magyar fiatalok: „Húsvét után való vasárnapra mondtuk, mátkáló vasárnap. Akkor a piros tojást, amit húsvétkor festettek, azt akkor megírták, szépen kivirágozták és lemosták a festőt rivulla. Aztán a lányok váltották fel egymásval. Azt mondták, kereszt, másiknak azt mondta, vésát váltott, másiknak mátkát váltott. Azt úgy hívta mátka, örökké, az mátkája vót örökké, akivel vésát váltott, az vésája, akivel keresztet váltott, az keresztkéje vot. S a legények úgy hívták egymást, vére” (Klézse; Bosnyák S. 1980: 122).

(MNLex. nyomán)