Fehérvasárnap

 

komatal

Dominica in albis – Fehérvasárnap vagy mátkáló vasárnap, (görögkatolikusoknál tamásvasárnap, Magyaregres reformátusainál kishúsvét) a húsvétot követő  első vasárnap.  A római katolikus egyházban a húsvéti ünnepkör zárónapja. Az elnevezés onnan ered, hogy a korai kereszténységben a nagyszombaton keresztelt katekumenek – a keresztelésre előkészülő felnőtt, illetve az első gyónásra és áldozásra előkészülő gyermek – ekkor vetették le a kereszteléskor felvett fehér ruhájukat. Fehérvasárnap jellegzetes szokása volt az egész magyar, de helyenként szláv és román nyelvterületen is a komálás, mátkálás, csángó vidékeken vésározás, a fiatalok (a lányok és legények, de főként a leányok) szertartásos barátságkötése, amit tojás- vagy komatál cserével pecsételték meg. A barátság  egész életre szólt, később többnyire  keresztkomák is lettek. A szokás legtovább a Dunántúlon és Moldvában maradt fenn. Moldvában erre a napra írják a hímes tojásokat is. A komatálon többnyire hímes /írott/ tojás vagy piros tojás, sütemény, gyümölcs és bor volt. A nagyobb lányok a kisebbekkel küldték el választott barátnőjükhöz a komatálat, amelyet a Komatálat hoztam, meg is aranyoztam… kezdetű ének kíséretében adtak át.  Ha ez elfogadta a barátságot, átvette a tálat vagy tartalmát és saját ajándékra cserélve küldte vissza. Néhol és újabban fiúk is kötöttek hasonló „örök” barátságot. Klézsei szokás, hogy  a  két  mátkát váltó leány választ egy keresztanyát, aki a két cinkának összefogja a kezét és azt mondja: „Ha ezen a világon verisórák vagyunk, e más világan s még ezen a világon es legyünk immá’ mátkások!” A keresztanya kezével elvágja az összefogott kezeiket, mondva: „Szerencsés órában legyen s e z -Isten adjon szerencsét!”