Szombaton délután különleges élményben lehetett része a Hary Béla 90. születési évfordulója alkalmából rendezett táblaavatón jelenlévő közönségnek. Rendhagyó volt a táblaavató, hiszen ezúttal olyan személyiség emlékét tiszteltük meg emléktáblával, akinek közeli hozzátartozói jelen lehettek ezen az eseményen. Hary Béla zeneszerző, karmester, egyetemi oktató emléktábláját lányai, Hary Judit és Hary Noémi, valamint a kolozsvári magyar Opera igazgatója, Szép Gyula leplezte le a zeneszerző unokáinak kíséretében. A táblaavatót követő előadás nyitányaként Szép Gyula igazgató úr emlékezett Hary Bélára, az elődre, akinek teljes élete és munkássága összefonódott a kolozsvári Opera létezésével. Rendhagyó és különleges volt az ezt követő műsor is, hiszen Hary Judit operaénekes és Hary Noémi oboaművész közös előadása után az Opera művészei – Hary Judit, Balázs Borbála, Peti Tamás Ottó és Szabó Levente, Incze G. Katalin korrepetitor és Kulcsát Szabolcs karmester zongorakíséretével opera és operettslágereket adtak elő közvetlen közelségből, zenekari árok és színpadi magaslat nélkül, a nézők körében. Köszönettel tartozunk az Opera művészeinek a szép előadásért és ugyanakkor örömmel tölt el, hogy több évi tervezés és próbálkozás után sikerült végre Szilágysomlyó újabb kiváló szülöttjének maradandó emléket állítani.

