Szt. Vince krisztus után 260-304

között élt, hispániai vértanú, akit a Diocletianus császár alatt elrendelt keresztényüldözés idején válogatott kínzásokkal gyötörték halálra. Tiszteletére kápolnát, templomot nyilván azért nem szenteltek a szőlőhegyekben, mert télidőben úgysem tudták volna búcsúnapját méltóképpen megünnepelni.

Emléknapja mára elsősorban időjósló napként maradt fenn a néphagyományban. Ha szép napos az idő, jó termésre lehet számítani, míg ha ködös, borús, rosszra.
A nap szokásai közé tartozott még a jelképes szőlőmetszés. A levágott vincevesszőt vízbe állították, és hajtásaiból jósoltak az új termésre vonatkozóan. A borospincéket is sorra látogatták a gazdák, mondván, hogy ha bő termést akarnak, sokat kell inniuk.
A fentiekre utalnak a Vince-napi mondókák is:
Hogyha szépen fénylik Vince,/ Megtelik borral a pince.
Ha fénylik Vince, megtelik a pince.
Ha borús, csepeg, csurog, kevés lesz borod.
Vince, ki a borok szentje: a telet tanítja rendre.
Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet.
Ha szent Vintze napja fénylik, meg-telik a pintze, és sok jó bort várhatni.
Ha fényesen csordul a Vince, tele lesz a pince.
Régi igazság ez. Igaz-e, jó Vince?
Most, hogy ünnepeljük névnapodon Vincét,
Telj meg áldással Te, s csorduljon meg pincéd.