Gyulai Pál író, költõ, irodalomtörténész, kritikus. 1826. jan. 25-én született Kolozsvárott.  1853-ban a fővárosban telepedett le, majd 1858-ban a kolozsvári ev. ref. fõiskola tanárául választotta így ismét  szülővárosába költözött, de már 1862-ben, mint Arany János Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője újra visszatér Budapestre.

1858-ban feleségül veszi Szendrey Máriát, Petőfiné húgát.

Népköltésgyűjtő felkészültségét kolozsvári tanári éveiben (1858-1862) szerzi meg, tudását azonban, mint a Kisfaludy-társaság Magyar Népköltési Gyűjteményének szerkesztője kamatoztatja.

A dualizmus korának egyik legjellegzetesebb karrierje Gyulai Pálé, akinek nemcsak az irodalmi életben volt elképesztően nagy hatalma, hanem bizonyos fokig a politikai arénában is jelentős küzdőfélnek számított. Emberi egyéniségéről a kortársak csak végletes jellemzéseket hagytak ránk: vagy csökönyös, értetlen konzervatívnak, gonosznak, irigynek, igazságtalannak, vagy pedig angyalian jónak, nemesnek, és bizonyos emelkedett eszmék lovagjának látták. Õ maga zárkózott ember volt: sem versei, novellái, sem kritikái nem tárják fel előttünk azt az egységes személyiséget, amely műveiben és egész életműve mögött munkált. Hatása irodalmunk áramlataiban azonban máig érezhetők: írásain nevelkedett a Nyugat-nemzedék egyik legélesebb szemű, legfinomabb fülű irodalomértője, Hatvany Lajos, és a Nyugat vezető kritikusa, Schöpflin Aladár, sőt még Osvát Ernő is. ( .sk-szeged)

Íme Gyulai Pál két arca:

EGY KÉPVISELŐ EMLÉKKÖNYVÉBE.

Jobban tudunk meghalni a hazáért,
Mint élni érte, hűn, eszélyesen.
A hős pályája csillogóbb nekünk
Az államférfi bölcs küzdelminél;
A szónoklat oly könnyen hat reánk

S nem ismerjük becsét a néma tettnek.
Vaj’ megtanuljuk-é még valaha,
Hogy élni tudunk híven a hazáért?
Avagy lassanként azt is elfeledjük,
Hogy tudjunk érte halni, hogy ha kell?

1869

Bölcsődalok

II.

Egyszer egy időben,
Bakonyi erdőben
Gilice nem alszik,
Sirása elhallszik.
Oda megy a szúnyog
Haja, haja! – dunnyog,
A tücsök is fujja:
Haja, haja, hujja!
Gilice megunja,
A szemét behunyja,
Sirása nem hallszik,
Csendesen elalszik.
A gyerek is csendes,
Haja, haja, kedves!

1863