Játékakadémia – Évadnyitó

A hosszú és kényszerű hallgatás után ismét élettel telt meg szombaton, február 5-én, az EMKE-Magyar ház. A járványügyi szabályok betartása mellett, tehát korlátozott számú néző előtt tartotta évadnyitó előadását a Játékakadémia felnőtteknek színjátszó csoport. Három jelenetük: Karel Capek: Tökéletes bizonyíték és A jósnő, valamint Julio Cortázar: Összefüggő parkok c. jelenetei valódi felüdülést jelentettek a Báthory Napok óta ismét hónapokig tartó bezártság és élő kulturális eseménytelenség után. Igen figyelemre méltó, hogy a közel egy éve tartó találkozási, csoportosulási tilalom és az ezzel járó minden nehézség ellenére a Pocsveiler Ilona szakmai irányítása alatt álló Játékakadémia megtalálta a módját annak, hogy tanulja, gyakorolja, megbeszélje és végül előadássá gyúrja a jeleneteket. Külön ki kell emelni, hogy teljesen új előadásról van szó, sőt, ezúttal nem egyszerű, könnyed kabaréjeleneteket, hanem már egy fokkal többet mutató, az abszurdot is érintő előadást láthattunk. Reméljük, nemsokára népesebb közönség is megtekintheti. Addig is gratulálunk a csapatnak és köszönjük az élményt!

Sz.R.

Karel Capek: A jósnő / Pocsveiler Ilona, Tőtös Zsuzsa, Sallay Károly
Karel Capek: Tökéletes bizonyíték /Tőtös Gyula, Sallay Károly
Capek: A jósnő
/Tőtös Gyula, Pocsveiler Ilona, Tőtös Zsuzsa, Sallay Károly/
A jósnő – Pocsveiler Ilona, Tőtös Zsuzsa
  
Julio  Cortázar: Összefüggő parkok /Tőtös gyula, Gaudi Attila, Tőtös Zsuzsa/

Játékakadémia évadnyitó előadás 2021. febr.5
Tőtös Gyula,Tőtös Zsuzsa, Pocsveiler Ilona, Gaudi Attila, Sallay Károly