Július 2. SARLÓS BOLDOGASSZONY NAPJA

A nap elnevezése utal az aratás egykori módjára, amikor még a nők arattak sarlóval.

Szokás volt az aratás szertartásos megkezdése is, hogy azután másnap ténylegesen hozzáfogjanak a munkához. Misére mentek, az aratószerszámokat a templom falához támasztották. Ezután kimentek a földekre, a búzában vágtak egy rendet, majd hazamentek.Volt ahol ezen a napon gyógyfüveket vágtak le sarlóval, amit azután megszenteltettek. Néhol ezen a napon tilos volt a kenyérsütés.

Nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.

A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott. Kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Gömörben úgy mondták, hogy ezt a madaraknak és a szegényeknek hagyják.

Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kötődtek. Ebből készült az aratókoszorú. Aratókoszorút általában a földesúrnak készítettek, a templomba is vittek, de az utolsó kalászokból kis csomót mindenki vitt haza és az őszi vetőmag közé elegyítették, tyúkoknak adtak belőle, hogy jobban tojjanak, a karácsonyi asztal alá tették.

Ahol aratási ünnepélyt rendeztek, általános szokás szerint az aratók énekszóval érkeztek meg. Aratással, búzával kapcsolatos énekeket énekeltek. Kodály Zoltán jegyezte le Bédről:

Arass, rózsám, arass, megadom a garast.

Ha én meg nem adom, megadja galambom.

{7-196.} (Béd, Nyitra m.; MNT II. 298. sz.)