Főhajtás 1848 hőseinek bátor felelősségvállalása és mindenkori hétköznapi hőseink előtt.
Ama régi márciust idézte a hűvös, szeles, esős idő is, amelyben szigorú rendszabályok között, mégis a valós jelenlét örömével tarthattuk meg ünnepi megemlékezésünket.
Közös „otthonunkban”, a szilágysomlyói magyarok házában, Kovács Irén szenátorasszony szívhez szóló és biztató szavait követően felcsendülhetett ismét a hosszú kényszerszünet után a citeraszó, elhangozhatott újra üdén csengő diákhangon nagy költőink üzenete.
A kegyelet koszorúját közösen helyezte el az RMDSZ, a Báthory István Alapítvány, az EMKE Szilágysomlyó és vidéke egyesület valamint történelmi egyházaink képviselete a sok év után végre állandó helyére hazakerült 1848-as emléktábla alá, a nemzeti történelmi emlékfalon. Ezt követően a református templomban ökumenikus istentiszteletre majd a Bem kopjafa koszorúzására került sor.
Nem hagyhatjuk szó nélkül a jövő korosztályának megemlékzéseit sem, hiszen a Báthory iskola alsó tagozatos kisdiákjai is az ünnepi megemlékezés lázában égtek a délelőtt folyamán. Szodorai Melinda tanítónő diákjai ez alkalommal is örömmel és lelkesen ajánlották fel saját készítésű kis ünnepi jelképeiket a Magyar Ház díszítésére. Köszönet érte és köszönet mindenkinek a közös megemlékezés együtt töltött perceiért.