Gáspár Babett Bea a Bihar megyei, albisi Irinyi József Általános Iskola VI. osztályos tanulójaként írta és küldte be meséjét a két ével ezelőtt kiírt Játékkuckós pályázatunkra. Illusztrációt hozzá most, a közzétételhez és a kiadáshoz készített Pop Csenge.

Álruhás életmentő      Nem tudom mikor történhetett, talán még a 15. században, amikor Mátyás király Albisra érkezett látogatóba. Öregemberek mesélték nekem, hogy nagy nyüzsgés volt akkor tájban, mert ősz felé hajlott az idő.  Nem is tudom miféle képpen választotta Mátyás király a látogatás idejét, mert a falu népének még a megvendégelése mellett az őszi betakarítással is kellett foglalkozzon. Nagyon sok volt a munka, bőven jutott mindenkinek. Tengeri szedés volt, majd a kender feldolgozása. Persze ezeket meglepő módon nem gépekkel végezték. A tengerit kézzel törték le csuhástól, a kender feldolgozása, áztatása is sok időt igényelt. Na meg ott volt a szőlő szüret, amivel aztán volt sok teendő. Szidták is Mátyás királyt, hogy pont ilyenkor kell jöjjön, a legnagyobb dologidőben, de ő hozzá ez nem ért el.  Az asszonyok sürögtek forogtak, hogy mindennel kész legyenek. Mindenféle süteményt és magyar ételeket készítettek. Mondják is a bölcsek, hogy azóta sem volt olyan nagy parádé, lakoma a faluban. Már mindenki nagyon izgatott volt, a Mátyás név hallatán, amikor megérkezett a faluba három vándor. Szakadt ruhában jöttek át az egész falun, egy-egy kutyával. Mikor meglátták őket a falusiak azt gondolták magukban, biztos ezek az emberek Mátyás király elöljárói, a budai kutyavásárban szerzett kutyákkal. Az elöljárókat látván a falu népe már nagyon izgatott volt és egyben ideges is. Látták az elöljárókat és a sok munkát is, de a királyt nem, kétségbe voltak esve. Az elöljárók ételt és szállást kértek, az albisi kedves néptől pedig kaptak is. A vendégek cserébe a jó fogadtatásért besegítettek az őszi munkákba. Teltek a napok, múltak a hetek, a hónapok, de Mátyás király nem jött. Az emberek már biztosak voltak benne, hogy ez kész átverés, még hogy Albisra merészkedne Mátyás! Minden féle rossz dolgot kezdtek róla állítani. Az elöljárók meg csak vendégeskedtek, lakomáztak. De volt közük egy nagyon eszes, kedves ember, akit Tamásnak hívtak. Ez a Tamás segített a falut védő torony építésében Zólyomi Zsófiának, a helyi földes úrnőnek. Tamás jelen volt Zólyomi Dávid temetésén is, akit a templom szószéke alá temettek, kincseivel együtt. Végrendelete szerint a sírhelyet csak akkor nyithatják fel, ha az egyház megszorul. Évekkel ezelőtt régészek voltak itt Albison, akik ásatásokat végeztek, emberi csontvázakat találtak, köztük Zólyomi Dávid csontjait is. A kincseket viszont nem lelték. Pár éve azonban az egyház megszorult, és újra felásták a sírt, mely most tele volt arannyal.  Mátyás király csak nem jött hát, pedig már tavasz felé járt az idő. Az egyik nap Tamás kutyája hirtelen megvadult… Eszét vesztve futott, Tamás pedig utána, a nép pedig Tamás után. Tamás akkor vette észre, hogy egy sas madár elragadta szüleitől a pólyás gyermeket. Tamás hirtelen elő rántotta nyilát és meglőtte a madarat, amely nem halt meg, csak megsebesült és a székelyhídi nádas mellett esett le. Itt építették meg a székelyhídi református templomot. Az albisi család és egyház nagyon hálás volt Tamásnak, akinek a jelvényét csak most látták meg, a sas üldözése közben, hogy ő valójában Mátyás király.  Az egész falu nagyon hálás volt a királynak és Mátyás király is a bőséges vendéglátásért a falunak. Illedelmesen megköszönte a vendégszeretet és elmondta, hogy az embereknek nem csak a nagyurat, előkelő embert kell szeretettel fogadnia, hanem minden testvérünket, felebarátunkat a földön.  Így végződött hát Mátyás király története Albison, szerintem az egész vendégség eseménydús volt, és Albis falu itt Bihar megyében mindig emlékezni fog rá és hősies cselekedetére, amivel megmentette a gyermeket.

Októberi zenénk: