Bizonyára többen emlékeznek még a Játékkuckó mozgalmas Márton-napi hagyományőrző programjaira is, mikor be lehetett öltözni Márton-jelmezbe, eljátszottuk Szent Márton legendáját, libasültet kóstoltunk vörös káposztával, Márton-lámpást készítettünk, cukorkatestű szalvétaludat, agyagludat és még ki tudja mi mindent… Most csak a Márton-napi történetet és pár hozzáfűződő szokást eleveníthetünk fel.

Szent Márton története

Valamikor régedes régen élt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, Márton. Márton édesapja katona volt. Amikor a kisfiú nagyobbacska lett, ő is szeretett volna katona lenni és jelentkezett a római hadseregbe. Sisakban, páncélban, lóháton ülve kardozott bátran a csatákban. Bátorsága mellett jószívű is volt, ezért katonatársai igen megszerették őt. Egy napon épp egy városkapu felé lovagoltak, mikor az út szélén egyszer csak megláttak egy koldust. Hideg volt, de a szegény kolduson alig volt valami ruha, reszketett, fázott, amikor megszólította Mártont:
– Segíts rajtam, megvesz az Isten hidege!
Márton tanakodni kezdett, mit is adhatna ennek a szegény embernek, mert saját ruháján kívül nem volt nála semmi más. Hirtelen levette köntösét, kardjával kettévágta és az egyik felét a didergő koldusra terítette.
Később, amikor Márton lefeküdt aludni, különöset álmodott. Álmában Jézust látta, és a vállán az a fél köpönyeg volt, amit ő adott a koldusnak. Márton nemsokára otthagyta a hadsereget és pap lett belőle. Nagyon szerették mindenütt, mert jóságos volt és mindenkinek segíteni próbált. Az emberek hamarosan meg akarták választani püspöknek. Márton nem akart püspök lenni, aki díszes palotában lakik és szolgák veszik körül, ő ezután is egyszerű életet akart élni. Ezért elbújt az emberek elől, hogy ne találják meg. Képzeljétek, milyen jó búvóhelyet talált! A libák közé bújt el, az ólban. 

De a libák nem maradtak csendben, hangosan gágogtak, és gágogásukkal elárulták Márton búvóhelyét. Így az emberek megtalálták és mégiscsak püspök lett belőle, de ezután is ugyanolyan jóságos és szerény maradt, mint előtte. Nagyon sokat segített a szegényeknek és az emberek egész életében nagyon szerették őt. Amikor meggyújtjátok  a Márton napi lámpásotokban a gyertyát vagy mécsestt, gondoljatok Ti is arra, hogy amikor valakinek segítettetek, valami jót cselekedtetek.

• Álljon itt pár Márton-napi szokás is:

Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak, ne éhezzenek.
Úgy tartották, hogy aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.
A megevett liba csontjából az időjárást jósolták: ha a liba csontja fehér és hosszú volt, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros. Az aznapi időjárásnak viszont az ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Más megfogalmazásban: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Az őszi időjárás a bor minőségére is hatással van: „A bornak szent Márton a bírája”, amit lehet úgy is érteni, hogy ilyenkor a gazda már kóstolhatja az újbort. Ahol addig még kint voltak az állatok a legelőkön, Márton napra behajtották és nagy bálokat rendeztek ez alkalomból. A pásztorok ilyenkor vesszőt adtak ajándékba a gazdának (Márton vesszeje), hogy azzal hajtsa ki tavasszal a jószágot a legelőre és ráadásul úgy tartották, ahány ága van a vesszőnek, annyi malaca lesz a disznónak. Mint minden ünnepnap persze, a Márton-nap is úgynevezett dologtiltó nap volt, tehát nagyobb munkákba, de még mosás, varrásba sem volt szabad belefogni.
Vidám Márton-napot mindenkinek!