📚 Minden hétre két mese! 📚 Továbbra is várjuk meséiteket a
[email protected] vagy [email protected] címekre! Ha ügyes mesét írtok, bekerül a jövőre megjelenő könyvbe is. Korhatár nincs!
Meseszombatunkon egy frissen beérkezett, fantáziadús mesét olvashattok Balabás Róbert szorgalmas zilahi meseírótól. Tapsifületlen történetét is folytatjuk és ismét kínálunk egy kis játékot is nektek.
A kisvitézek
Egy nyári napon 1660-ban István nagyapám azt mondta nekem : – Gyere Robi velem, vigyünk az unokatestvéreidnek egy malacot mert akarnak venni tőlünk és vinni egy hordó bort a végvári vitézeknek. Korán reggel indultunk, sok-sok településen mentünk át :Cigányi , Haraklány, Varsolc, Szilágyperecseny és Szilágysomlyó. A táj nagyon szép , hepe – hupák mindenfelé, gazdag erdős területek. A varsolci dombról jól látszik a Somlyai Magura, az alvó női alakkal, párját ritkítóan szép, történelmi hagyományokban gazdag vidék, ahogy hallottam perecsenyi Attila bácsitól. Három napig kell ott maradjak a várban, mert ott kaptam szállást. Miután lepakoltam, elmentem unokatestvéreimmel András és Zsolttal a Krasznára fürödni . Sokat pancsoltunk a vízben, de a többiek otthagytak mert Eszter, az egyik barátunk, mondta hogy menjünk enni, de sajnos nem hallottam, ezért ottmaradtam. Pedig olyan éhes voltam! Gondoltam, kifogok egy halat és hazaviszem, de ez nem ment ám olyan könnyen, annyit rugkapálódott hogy nem lett volna nagy tudomány megtanulnia a csárdást! Mire sikerült a halászat majdnem lebukott a nap. Már olyan éhes voltam, gondoltam, hogy egyenest megyek a várba. Egyszercsak meglátok két turbánost egyiknek az oldalán kard, a másiknak puska. Hát ez nem tréfa, veszem a ruhámat, mert nem bírtam még felöltözni, fogom Csukát, az új halamat, eldugom egy bokor mögé, én meg zsupsz a sásba! A puskás meghallotta, és lőtt felém egyet. Nem talált, én egy kacsafészek alá bújtam, ezért nem talált. Itt kivettem mind a három tojást a fészekből, mert annyi volt, hozzátettem a többi dolgaimhoz, felöltöztem, s most már komolyan a vár felé vettem az utamat. Hát, nem messze tőlem látok egy csődört, egy kancát meg egy csikót. Bosszúból, mert rámlőttek azok a turbánosok, s mert tudtam hogy valami rosszban mesterkednek, eloldoztam őket a karótól. Mindegyiken szép nyereg meg mindenféle lószerszám. Jól jönnek majd az istállóba! Amint beértem a várba, egyből a konyhára mentem, szerencsére nem volt ott a szakács, ezért válogathattam az ételekből. Végül vágtam egy karéj kenyeret, a kolbász és szalonna közül nem tudtam dönteni, ezért mind a kettőből vágtam egy-egy kicsit, illetve egy kis hagymát. Mire tele voltam, elmentem lepakolni: Csukát egy vödörbe tettem és elvittem a szobámba, a tojásokat elvittem a tyúkólba és beletettem Erika néni tyúkjai közül a legnagyobb kotló alá. A lovakat Zsolt tisztnek akartam adni, de ő azt mondta vigyem György kapitányhoz. Útközben végül találkoztam is vele, ő azt mondta nekem : – A kettő nagyot azt elveszem, de a kicsi ha akarod, lehet a tied. Csaba kapitány mikor meglátta a lovak szerszámát azt mondta hogy az török szerszám. Lett aztán félelem a várban! Amiről senki sem gondolta, hogy most 1660 nyarán fog történni: jönnek a törökök! Másnap egy jó barátommal, Attilával elmentünk minden házhoz figyelmeztetni, hogy pakolják össze minden portékájukat, azt húzzák el a csíkot a várba. Állatot, termést, magot, eszközöket és minden más mozdítható dolgot meg élőlényt vigyenek magukkal. Amint leültem egy kicsit pihenni nem messze tőlem hallom, hogy valaki egyfolytában nyög. A hang felé lassan indultam, nehogy valami csapda legyen. Ahogy odaérek látom: két magyar gyerek hozzá van kötve egy fához és a török fürdik. A gyerekek megláttak engem és mondták: -Szabadíts ki innént minket te bátor gyerek, mert ha nem akkor végünk! -Várjatok már egy kicsit mert gondolkodom, ti meg beszéljetek halkabban! Hamar kiszöktettem őket, azt uccu neki, a várig meg sem állunk ! Ők varsolciak voltak, útközben kapta el őket a török. Artúr a nagyobbik fiú, Kristóf a másik, a kisebb. Befogadták őket is a várba, én mentem a szobámba mert ottfelejtettem az almámat, s oda akartam adni Kristófnak. Ahogy beérek a szobámba, látom, Csuka nem fér el már a vödörbe, olyan nagyra nőtt. Gondoltam, megyek idősebbik Attilához, a fazekashoz, hogy csináltasson egy nagy – nagy edényt, amibe majd beleteszem Csukát. Délután megismerkedett mindenki a két új gyerekkel, azután elmentünk, mi gyerekek egy pár vitézzel, hogy ne történjen semmi bajunk, halászni. Alkonyatig összesen 39 halat fogtunk: 2 csukát, 15 keszeget, 2 compót, illetve a többi olyan hal, amit a hal ász nem tudott azonosítani. De a végén nekem sikerült kifognom egy kapitális méretű harcsát. Alig bírták a végvári vitézek a várba vinni. Két 11 éves gyerek a hossza! Ez a harcsa volt a katonák és a gyerekek vacsorája. Nagyapám mikor látta hogy sütik nyárson a harcsát , azt gondolta hogy egy szörnyeteg. A többi halból hagyományos halászlét készítettek. Másnap már hajnalhasadáskor megérkezett egy tucat szekér. Egyikben állatok másokban mindenféle tárgyak. Később a város minden apraja-nagyja itt volt. Miután lepakoltak a férfi parasztok kiképzést kaptak mert kevesen voltunk a törökhöz képest. Az első váltásban lévők reggel katonáskodtak, gyakorlatoztak, de közben a második váltás a földeken, kertekben dolgozott. Mikor az első váltásnak vége lett, akkor szerepcsere történt, aki kapált most gyakorlatozni ment és aki gyakorlatozott, az kapálni ment. A harmadik váltás éjjel volt, olyankor a vitézek vigyáztak, és őrizték az álmainkat. Miután megbeszélték a férfiak munkáját, a gyerekek sem unatkoztak, ők is kiképzést kaptak. Apródok kellet legyünk. Amikor elmesélték hogy kell, nem tűnt olyan nehéznek. Csak ha a katona kért valamit, akkor villámgyorsan meg kellett tegyük. Mikor rám került a sor, egy pohár vizet kellett hozzak (mert a bort sajnálták volna ha lefröcskölöm vagy elejtem a földre ), elmentem gyorsan a konyhára, ott kaptam egy kupát, öntöttem bele vizet és gyorsan mentem vissza. De megbotlottam a lépcsőbe és kiejtettem a kezemből. Lett erre nagy kacagás! Úgy szégyelltem magamat mint soha máskor. Amúgy másoknak se sikerült jobban, elejtették a kardot, megbotlottak, nem kapták meg az adott dolgot és hasonlók. Aznaptól kezdődött a gyakorlás. Nemsokára utána megjött István, a kém. Nagy búbánattal ezt mondta: – Remélem készülődtetek, mert a török már készíti az ágyúkat ! Erre mindenki elhallgatott. Mindenkinek a hátán átfutott a hideg. Másnap Csuka étele elfogyott, ki kellett volna menjek a Krasznára hogy szedjek neki moszatot meg algát, de ha jön a török … Nem volt mit tenni elmentem két katona kíséretével, sőt, az én kis kardomat is kellett hozzam magammal. Mire visszaértem, hallom hogy az asszonyok beszélik, hogy Erika néni tyúkjai alatt kikelt három récetojás! Mi gyerekek mind vihogtunk, csodálkoztak is a nagyok, hogy mi történt velünk. Bekerítettek egy kis helyet nekik kerítéssel, a parasztokkal tavacskát ásatott György kapitány, de ő is mosolygott, mivel tudta a történetemet. Mire hét ágra sütött a nap, hallatszott is az első DURR a falba. Most kezdődött a nagy csetepaté. DIRR-DURR meg PIFF-PUFF hallatszódott egész nap. Délután le is sebesültem miközben vittem a buzogányt Róbert hadnagyhoz: a török a nagy pallosával egy jó nagyot vágott a jobb lábamba. A megmaradt erőmmel a buzogányt megfogtam, és a török fejére vele akkorát belekólintottam, hogy menten összerogyott. Engemet elvittek a szobámba, Zsuzsa nővér ápolt és Artúr ott maradt velem, mert ő is lehorzsolta a könyökét a csatatéren. Csaba kapitány tette mellém, hogy ne maradjak magamba, és segítsen nekem amikor enni vagy inni akartam. Mi ketten ottmaradtunk hát az én szobámba. Egy kicsit játszottunk kártyát. Egyszer csak azt mondom Artúrnak : – Artúr, kérlek nézz ki az ablakon, hogy megy a dolog odakint. – Rendben, mondja. Látom hogy a magyar vitézek visszavették azt a részt ahol a törökök voltak. – Hány holttest van ? – kérdem. – 12 török, de magyart egyet se látok ! Artúrnak miután begyógyult a sebe, kivitték a térre, helyette Patrikot tették be hozzám, mivel ő is lesebesült, betört a feje. Lassan már kezdtem lábadozni. Ha volt amibe belekapaszkodjak, akkor rá tudtam állni a lábamra egy kis ideig. Egészen a puskásokig mentem el és vissza, minden nap. Sokszor megkérdezték: -Hogy vagy Robi ? -Hogy érzed magad ? Fáj még a lábad ? Egy nap reggel elmentem egészen Pejkóhoz, a lovacskámhoz Patrik segítségével, aztán a kacsákhoz. De amikor a vár ajtajához értünk, egy ólomhegyű nyílvessző hasított bele a falba. Hátranézek, és látom hogy az a török lőtt rám aki engem puskával egy – két héttel ezelőtt… Bementem nehezen a várba és ottan kiáltottam a többi gyereknek segítsen nekem felmenni a lépcsőn. Mire beért a török én már fent voltam az emeleten. Tudtam, hogy egy üst, forralt vízzel van az emeleten, megfogtuk és a többi gyerek segítségével felborítottuk az üstöt és leforráztuk a törököt. Kinek volt íja, parittyája, azzal zúdított, nyíl és kőesőt a törökre. Amitől az meg is halt. Zsolt tiszt látta meg, hogy a török fekszik a földön, mint a medve bőre a vadászkunyhóban. Örömében mondta : – Gyerekek, gratulálok nektek! Nem tudom milyen módon sikerült ezt a törököt megnyugtatnotok. Ez az ember Szejdi Ahmed pasa legjobb katonája, puskása és tisztje! Na lett erre nagy boldogság! Mikor megtudták a törökök, hogy a pasa legjobb katonája elesett, másnap már szégyenükbe el is mentek vissza az Oszmán birodalomba. Ha a törökök el nem mentek volna, az én történetemet is tovább írtam volna.
