Meseszombatunkon egy Kolozsvári kis meseíró, Urák Boróka meséjét közöljük, amelyhez Csenge készített illusztrációt, majd Jusztina néni mond mesét és a Libavonat zenekar zenél.
VÁRATLAN UTAZÁS
Egyszer volt hol nem volt, még a legfényesebb csillagokon is túl, volt egy kis völgyben egy aprócska falucska Tündérligetnek hívták. A falucska szélén lakott négy csodaszép lány Anna, Panna, Hanna, és Janka. Kedves és segítőkész testvérek voltak. Egyik napsütötte reggelen, amikor a lányok felébredtek észrevették, hogy Janka eltűnt. Anna kereste a kertben az almafa alatt, hátha ott van és csak elaludt olvasás közben, de nem volt ott. Panna kereste a faluban hátha ott van, de ott sem volt. Hanna meg a mezőn kereste Jankát, de ő sem találta meg. Úgy döntöttek, hogy elindulnak, és csak akkor jönnek vissza, ha megtalálták Jankát. El is indultak, mentek mendegéltek addig, amíg rájuk nem esteledett, este észre vettek egy kis kunyhót ahova bátran bekopogtak és egy kedves öreg néni nyitott nekik ajtót. – Mit kerestek itt? – kérdezte az öreg néni. – Szállást és valami enni valót – felelte Panna. – Meg persze a testvérünket, Jankát – tette hozzá Hanna. – Tudok rajtatok segíteni – mondta az öreg néni és beterelte a három lányt a kunyhójába. Megetette a lányokat és szállást is adott nekik. Reggel igy szólt hozzájuk: – A testvéreteket elrabolta egy gonosz erdei manó, aki az erdő közepén lakik egy kis barlangban. A lányok megköszönték a segítséget és elindultak. Mentek mendegéltek a poros úton, már azt hitték, hogy soha sem érnek az erdei manó barlangjához, de végül odaértek. Az erdei manó ott ált a barlang elött és azt mondta: – Csak akkor engedem el a testvéreteket, ha válaszoltok három kérdésemre. Első: vándorol, de lába nincs, öntöz, pedig keze sincs. Mi az? – Felhő! – vágta rá Anna. – Akkor jöjjön a második kérdés: éjjel-nappal folyton jár, mégis mindig helyben áll. Mi az? – kérdezte az erdei manó. – Óra! – mondta pár másodperc után Hanna. – Melyik várban nincs katona? – kérdezte az erdei törpe reménykedve, hogy a lányok nem tudnak rá a válaszolni. De pár perc múlva Panna magabiztosan megszólalt: – Lekvár! Az erdei törpének nem volt mit tenni, elengedte Jankát. A négy lány: Anna, Panna, Hanna és Janka hazament és ma is boldogan él Tündérligetben.