JUHÁSZ GYULA: AZ UTOLSÓ VACSORA

János a Mester nagy szivén pihen, E tiszta sziven, e csöndes szivenpihen, de lelke a holnapra gondol, S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon. Az olajfák felől a fuvalomHűsen, szomorún a szobába téved, Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra, Péter zokog, és árvább, mint az árva, Júdás se szól, csak apró szeme villan, Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében Mély tengerek derűs békéje él benn. Az ajka asztali áldást rebeg, S megszegi az utolsó kenyeret