Szeptember 24 Szt. Gellért napja

letöltés

 

Szent Gellért, az első magyar vértanú

Csanád első püspöke (†1046). Előkelő velencei család sarjadéka. Hét éves korában súlyosan megbetegedett. Szülei egyetlen gyermeküket a kor jámbor szokása szerint szerzetesi ruhába öltöztették, vagyis Istennek és a bencés rend szentjeinek oltalmába ajánlották.

Szerzetesként Bolognában tanul, majd a velencei Szent György-monostor apátjául választják meg. Hamarosan lemond azonban a klastrom „fejedelemségéről”, hogy majd Jeruzsálemben remetéskedjék. Útközben Dalmáciában hajótörést szenved, és így kerül Magyarországra, (Szent) István király udvarába jut. Itt a király tanácsadója, Imre herceg nevelője lesz.

Néhány év múlva bakonybéli remeteségbe vonul.

Gellért bölcsességét, emberszeretetét és szép iránti érzékenységét árulja el a symphonia Ungarorum ismert jelenete is: egy éjszaka  a kései órában őrölgető szolgálólány nótájának hangjára ébred föl. A dallamot nagyon szépnek, különösnek találja, a lányt pedig jókedvvel végzett munkájáért megjutalmazza. Így lett Gellért a magyar népköltészet első hírmondója.

István király halála után a vallási és trónviszályok idején Gellért püspöktársaival menekülésre kényszerül. Úútközben megjövendöli vértanúhalálukat. Másnap 1046 szeptember 24-én a lázadók kezére kerülnek, akik egy kivétellel mind megölik őket. Gellértet taligára kötözve a Kelen (mai Gellért) hegyről taszították a Dunába.
Az első magyar vértanú holttestét a pesti oldal Boldogságos Szűz templomában temették el először, majd Csanádra vitték. Sírja körül egyre több csoda, rendkívüli gyógyulás történt. Szent László király kérelmére 1083. július 26-án avatták szentté.

Latinovits

84 évvel ezelőtt, 1931 szeptember 9-én született a magyar színészvilág egyik legnagyobbja, a színészkirály Latinovits Zoltán.

Janus Pannonius vélt születési ideje.

 

Janus Pannonius

Janus Pannonius  1434. augusztus 29-én született.  Életéről nem sokat tudunk, fontosabb életrajzi információkat születésének idejéről, helyéről és szüleiről, csupán a reneszánsz művész költői utalásai alapján ismerik az irodalomtörténészek:

Pannónia földje küldött [hozzád] zsenge koromban, onnan, amerre – hogy majd a Dunába elvegyítse nevét és hullámait – a kövér szántókat már csendesedő örvényléssel szeli át a Dráva.Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szervezet fontosabb tevékenységeit jeleníti meg