Eredményes, boldog új esztendőt!

„Régi jó szokása a magyar embereknek

Esztendőt temetni összesereglettek.

Esztendőt temetni, újat köszönteni,

Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz híven összesereglettünk,

Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.

Búcsút vegyünk annak öröm-bánatától,

Eredményeitől és kudarcaitól.

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,

Adásban, termésben nem volt szűkölködő.

Isten megáldotta verejtékhullásunk,

Ha nem is színültig, tele a hámbárunk.

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek,

Vidámító jó bort bőven csepegtettek.

Barátságot kötni, bánatot felejteni,

Sógorság, komaság összejön vigadni.

Összejön, de szemét a jövőbe veti:

Vajon mit takargat? – folyton azt kérdezi.

Örömet takar-e vagy pedig bánatot?

Sikert, eredményt-e vagy pedig kudarcot?

Ne felejtsd, jó népem, a haladás titka,

Ma is, ezután is, imádság és munka.

Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság,

Emberé a munka, Istené az áldás.

Örömmel köszöntelek az Új esztendőben,

Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven.

Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön,

Munkában a nóta vidáman csendüljön.

Miben szűkölködünk? – ami még meg nincsen,

A beállott újévben adja meg az Isten!

Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne:

Megértést és békét a népek szívébe,

Hogy keresztény néped megtérjen és éljen,

Sok szenvedés után boldog időt érjen.

Adjon az úristen ebben az újévben Víg kacagást, csengőt,

Adjon az Úristen mindnyájunknak Boldog újesztendőt!”

EMKE Klubdélután

Adventi időszakba lépve, decemberi klubdélutánjaink jórészt a segélycsomag-összeállítás, ajándékkészítés, ötletcserék jegyében zajlanak.
December 2-án, kedden 17 órától
az EMKE Magyar Házban
felolvasással egybekötött délutánra, ajándékok és karácsonyi díszek készítésére várjuk a Nőszervezet, a Báthory Alapítvány, a Játékkuckó tagjait, és mindenkit, aki szívesen részt venne tevékenységeinken!

A szervezet fontosabb tevékenységeit jeleníti meg