Pünkösd ünnepének küszöbén felidézünk egy, az ünnepet több szempontból is körüljáró cikket Sütő Éva tollából, amely az Érintő, Irodalom, publicisztika rovatában jelent meg 2018 pünkösdje előtt

Pünkösd az egyházban, hagyományokban, művészetekben

A pünkösd a kereszténység harmadik legszentebb ünnepe. A keresztényvilág a Szentlélek eljövetelét dicséri ezen a napon. Tertullianus (i.sz.160–220), római jogász, laikus teológus régi ünnepnek nevezi. A katolikus egyházban van vigíliája, böjtje, amelyen keresztvizet szentelnek, illetve a bérmálás szentségét is innentől kezdve szokás kiszolgáltatni. A pünkösd tehát az apostolok idejéből való ünnep, melyet mi magyarok a Szent István előtti időkből is ismertünk már, mint a nyárnak, a termőerőnek az ünnepét. A ceremónia eltartott egy egész hétig, ám Szent László királyunk úgy vélte, elég lesz a vigadalomból négy nap is, majd az idők folyamán két napra korlátozódott. A kommunista tömb országaiban pedig már egyetlen napig sem adózhattak a Szentháromság harmadik istenségének, így szinte teljesen feledésbe merültek a népi vigasságok, szokások, amelyek e nyár eleji bazsarózsa-napokhoz kötődnek. A pünkösdkor kiáradó Szentlelket nem csak az egyház berkeiben ünnepelték és nem csak népi szokásokkal tették színesebbé, de a művészeket is folyamatosan megihlette az évszázadok folyamán.

A hagyományokban

A pünkösdhöz kapcsolódó népi hagyományaink legrégebbike talán a lovas verseny volt. A Kárpát-medencei magyarok lovas nép lévén a legrégibb időktől fogva adóztak eme nemes szokásnak, amelyen rendre és rangra való tekintet nélkül mindenki részt vehetett. Ezek a versenyek rendszerint a falu melletti legelőkön kerültek megrendezésre, ahová nagy vigasságban vonult ki a település apraja-nagyja. A legények kalapjukba tűzött bokrétákkal, cigányzeneszóval, bográcsokkal felszerelkezve készültek a nagy becsületbéli megmérettetésre. Birkagulyás, ivászat és tánc volt kivilágos-virradatig. A lovasverseny győztesét pünkösdi királlyá koronázták, mely hivatal egy egész esztendőre szólt. Nagy tisztesség volt ám ez a cím, hiszen a pünkösdi király egész évben csak akkor dolgozott, amikor kedve tartotta, és annyi bort ihatott ingyen a falu kocsmájába amennyi csak belefért. Minden mulatságban, lakodalomban ő kezdte a táncot, ezért a leányok előtt is nagy volt a becsülete.
A Kárpát-medence másik szép szokása a falujárás volt. Ez úgy zajlott, hogy a felpántlikázott lovakon házról-házra jártak a legények, „adományokat” gyűjtve. Végül a sok finomságtól roskadozó kosarak tartalmát a kocsma asztalára rakták, és estére az egész falu népe lakomát csapott belőle, táncmulatsággal egybekötve. A legénybíró választás is a pünkösdi királyhoz hasonló tisztesség volt. Ez is versennyel kezdődött. A legények által közösen felállított májusfát kellett kidönteni, és akinek ez sikerült, hasonlatosan a pünkösdi király „hivatalához”, legénybíró lett belőle, mely rang szintén sok mókás kiváltsággal járt. A lányok is kivették részüket a vidám szórakozásból, mivel ők is választottak maguk közül királynét. Régebben a falu legszebb lánya nyerte el ezt a megtisztelő címet.

Bazsarózsa, pünkösdi rózsa

A kereszténység elterjedésével az ókori pogány rózsaünnep belesimult a pünkösdi ünnepekbe. A bazsarózsát pünkösdi rózsává tehát az egyház „avanzsálta”. A 16. századi humanista irányzat idején, amikor pontos neveket kerestek a növényeknek, vált szét végérvényesen a rózsa (Rosa cinnamomea) és a pünkösdi rózsa (Paeonia officinalis) megnevezés.
Az utóbbi nem is tartozik a rózsafélék családjába, ám sokszirmú virágának szépsége a rózsáéval vetekszik. Ez a virág az egyik legrégibb kultúrnövényünk és Kínából származik. Nevét a görög isteneket gyógyító orvosról, Paionról kaphatta, más források szerint azonban a diadalmi éneket jelentő „paean” szóra vezethető vissza. Bármelyik elmélet is legyen igaz, ez a növény kivételes helyet foglal el a virágok között, hiszen szirmait azokhoz a lángnyelvekhez hasonlította a néphit, amelyek egykoron az égből szálltak alá Jézus tanítványaira a Szentlélekkel való betöltekezést szimbolizálva. Régen a falvakban a pünkösdi szentmise alkalmával pünkösdi rózsaszirmokat szórtak alá a templomtornyokból, de volt hogy fehér galambokat eregettek, mivel az egyházi ábrázolásokban galamb képében jelenik meg a Szentlélek.

Múzsa és Szentlélek
Hívő emberek számára a vallás és az ihlet szorosan összekapcsolódik egymással, hiszen az ihlet, bármi legyen is az, a mi hagyományaink szerint Istentől, azaz a Szentlélektől származik. Ősrégi gondolat, hogy a művészetben, az emberi alkotásban valamiképpen isteni ihlet működik közre. Az idők folyamán sokan feltették a kérdést, vajon az ihletett állapot kapcsolatban van-e a Szentlélekkel? A mennyei sugallattal megáldott ember ugyanis olyat alkot, ami aztán újabb és újabb nemzedékeknek ad inspirációt. Megérint és üzen. A mennyei ihletből fakadó művészet tehát maradandót alkot, vagyis az Örökkévaló jelét hordozza magán.
Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt első levelében ez áll: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon velük. Az egyik ugyanis a bölcsesség szavát kapja a Lé­lektől, a másik a tudás szavát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben.  Van, aki erőnyilvánulásokat kap, van, akinek a prófétálás­ vagy a lelkek megkülönböztetésének képessége jut osztályrészül. Más, különféle nyelveket, vagy pedig a nyel­vek magyarázatát nyeri el ajándékul. Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.”t