Árpádházi Szent Margit (1242-1271), IV. Béla királyunk leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával.
A tatárjárás után Margitot apja, IV. Béla apró gyereklányként kolostorba küldte, hogy így nyerjen Istentõl bocsánatot a magyaroknak. 10 éves korától a Duna közepén lévő Nyulak szigertére IV Béla kolostort építtetett , itt élte tovább Margit az apácák istenfélõ, önsanyargató életét. A legenda szerint, amikor kérõk jöttek érte, hogy hozomány ellenében magukkal vigyék, elutasította õket. A 20. században avatta szentté a római egyház. Róla nevezték el a szigetet is Margit-szigetnek.
Ady Endre
SZENT MARGIT LEGENDÁJA
Vallott nekem a Nyulak-szigete
Regék halk éjén. Ime, a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szûzét, fehér Margitot.
Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázó, vad, bozontos férfiak.
Nyugatról várt sokáig valakit.
Nem vadbajszu, lármás mokány nagy úr,
Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
Asszonyos, kósza, könnyes trubadur.
Már régen várt s megbénult a szive.
Zúgott a vár, prüszkölõ kún lovak
Hátán érkeztek hetyke magyarok.
Õ nem jött: egy csöndes álom-lovag.
Õ nem járt a Duna táján soha,
Egy halk dalú és halk csókú legény.
És Jézusnak áldozák Margitot,
Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.
Piroska, azaz Prisca, ókeresztény vértanú. Egy római nemesember megkeresztelt lánya volt. Keresztény hitéért Claudius császár kegyetlen kínzásoknak vetette alá, de nem tudta megtörni, végül fejét vétette.
A Piroska névnek magyar vonatkozása is van: Szent László király lánya volt, aki 1104-ben II János görög császárhoz ment feleségül és nagyban hozzájárult a keleti egyház megszilárdulásához. Ő építtette a középkori Bizánc legtöbb templomát és kolostorát a Mindenható dicsőségére.
A néphagyományban e napot időjósló napként tartják számon:
Piroska napján ha fagy
Negyven napig el nem hagy!
A lányok férjhezmenetelüket is segítették e napon: aki piros kendőt kötött a nyakába, még abban az évben vőlegényre talált.
Egyik legismertebb mesénk a Piroska és a farkas egyben a legrégebbi mesék közé is tartozik, első latin nyelvű lejegyzése 1023-ból származik és jelkép értékű: a nap szabadulását, erősödését és a tél múlását jelzi.
„Hogy ment Piroska nagyanyóhoz? Úgy,
hogy útközben folyton a koszorút
fonta, az erdei virágokat,
pedig ott, a fekete fák alatt,
tudod, anyuka, minden árny egy-egy
farkas: csak ő nem hitte! Mi, többiek,
kérlek szépen, mi, igen, hát mi a
tündérnél voltunk éppen, akinek,
szegénynek, képzeld, megint szétesett
az egész méze, a hordó, amiből
a virágokra ken. Szóval, messziről
(a hordóból: mert megengedte, hogy
kinyaljuk!), mondom (még most is csupa
méz a nyakam!), megláttuk, hogy robog
Piroska után s elibe hogy kerűl
a gonosz. Féltünk. De véletlenűl
jött a vadász! A tündér szólt neki, hogy –
S én elkisértem… A többit tudod.”