Vendel napja

 

Vendel 2    Szent Vendel skót királyfi volt, aki Rómába való zarándoklata után remeteként, koldulásból élt. Miután megfeddték tétlenségéért, Vendel pásztornak szegődött. Szent életmódjának a híre hamar elterjedt, és számos földműves kereste fel, hogy beteg jószágait megáldja. Szent Vendel ezáltal a pásztorok égi patrónusává vált, akinek nagy tiszteletét mutatta az a sok szobor, amiket a falvak szélén állítottak föl, és azok az oltárok, amik az állattartásból élő vidékek templomait díszítik.
A pásztorok a szentet maguk közül valónak tartották: köpenyben, széles karimájú kalapban, bottal és juhokkal, kutyákkal ábrázolták; napját munkaszünettel tisztelték meg. Az állatállományban fejét felütő betegség ellen hozzá könyörögtek vagy éppen haragját látták a bajban Ha állatvész ütött ki, azt mondták, hogy Vendel viszi az állatokat. Szent Vendelt elsősorban a Dunántúlon és a Jászságban tisztelték. Ahol nem Mihálykor, ott többnyire ezen a napon számoltak el a gazdáknak a nyájjal, és kapták meg cserében fizetségüket.
E napon a jószágtartó gazdák és pásztorok nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották ki.

Vendel