Péter Pál napja – június 29.
A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás.
„Elmúllott már Ézsiás, vágd a búzát pőre gatyás!”
A Mura-vidéken ekkor kezdik aratni a rozsot. Topolyán kimentek megnézni a búzát, és egy-két kaszasuhintást tettek próbaképpen, mert ez a nap egyébként dologtiltó nap volt.
Szent Pétert a halászok patrónusaként tisztelték, s az egykori halászcéhek ilyenkor rendezték a gyűlésüket. Ekkor volt a legény- és mesteravatás. Dunaszekcsőn Péter-Pál előestéjén a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut és köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal, borral vendégelték meg őket. Másnap a halászok rendeztek vendégséget halpaprikással, túrós csuszával.
A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, hogy amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy. ACsallóközben a gyümölcsevési tilalom (mely másutt általában Szent Iván-naphoz kapcsolódott) Péter-Pál napjához kötődött. Az ünnepig nem volt szabad gyümölcsöt, főként cseresznyét enni, akinek a kisgyermeke meghalt, hogy az a túlvilágon kaphasson. Az ünnep után pedig az első szemet idegen gyereknek kellett adni, s csak azután ehetett az anya.
ARATÁSI SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK
Június vége és július az aratás időszaka. A kenyérgabona betakarításának a sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek biztosítani, melyek gyakran vallásos jellegű szertartásokkal is összekapcsolódtak. A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték.
A Csallóközben ünnepélyes volt az aratás első napja. „Jézus segíts!” fohásszal indultak, megemelték a kalapjukat. A föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az eszközöket a templom falához tették, a pap megszentelte. Az Ipoly menti falvakban az új résztvevőket beavatták: az „újoncokat fenekükvel a földhöz verték”, majd a marokszedők elkapták őket és „bekötötték marokba” (Csáky 1987: 170). Bükön pedig így hallottam (1978): „Úgy csináltuk, aki még nem vót aratni, akkor a kévét lefektették aztán a lányt ráverték, {7-195.} ott nyomdosták a legények”. Olyan szokás is volt, hogy a legények és lányok, akik először arattak, keresztapát, illetve keresztanyát választottak maguknak, például Fejér és Somogy megyei uradalmakban.
Elszórt adatok vannak arra vonatkozóan, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt. Sellyén az arató a derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.
Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. Balonyban a gazda a kötözőknek pálinkát, a marokszedőknek fejkendőt adott. Még az 1950-es években, a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, ahol kaszával arattak, nem mulasztották el, hogy az elnököt vagy az igazgatót megkötözzék (Manga 1977: 248).
A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott. Kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Gömörben úgy mondták, hogy ezt a madaraknak és a szegényeknek hagyják.
Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kötődtek. Ebből készült az aratókoszorú. Aratókoszorút általában a földesúrnak készítettek, de az utolsó kalászokból kis csomót mindenki vitt haza, és az őszi vetőmag közé elegyítették különféle magyarázatokkal. Göcsejben az aratók egy kisebb kévét kötöttek, amit a házigazda áldomással váltott ki. A kévét másnap a tyúkoknak adta, hogy jól tojjanak. Kishartyánban az első kévét a pap számára vették le, a másodikat a gazdaasszony vitte haza. Ez került azután a karácsonyi asztal alá.
Az utolsó kalászokból készített aratókoszorú különféle formájú és nagyságú lehetett: csigaszerű, korona formájú, koszorú alakú. Kalotaszegen, mikor az utolsó tábla búzába ettek, elkezdték kötni a koszorút, melyet egész Kalotaszegen búzakoszorúnak neveztek. A legtöbb helyen harang alakú favázra erősítették a búzát. A koszorút a legszebb búzakalászokból fonták, gyakran mezei virágokkal és szalagokkal is díszítették.
A nagyobb uradalmakban az aratókoszorú vitele, átadása ünnepélyesen ment végbe. Múlt századi leírásban, pontosan meg nem nevezett alföldi helység aratóünnepéről olvashatjuk: „Erre megindul a nagy sereg tarkázva párosan, ének s néha zeneszóval mezőföldről, bemennek a faluba az uraság házához vagy gazdatisztje lakához, ott átnyújtják a kalászkoszorút, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart. Ha a gabona jól fizetett jódolga van az aratóknak, ha nem, akkor még koszorút sem kötnek” (Réső Ensel 1867: 51). A Zsitva mellékéről szóló beszámoló részletében termékenységvarázsló vízzel való leöntésről is megemlékeznek: „Összeszedve a határ minden vadvirágát, azokból a gabonaszálakból koszorút kötnek, egy búza alapkörfonatra két jól föleresztett, s fönn egymást körösztbe metsző ívfonatot kötnek, ezen koronaalakú fejéket a hideg víztől legkevésbé iszonyodó férfi fejére teszik. A gazda házához érve nyakonöntik a koszorúvivőt: mi azt akarja jelenteni, hogy a búzának az esső ne hiányozzék” (Réső Ensel 1867: 351). Hasonló leírást olvashatunk a kalotaszegi falvakról, ahol a falubeliek a kapuk, kerítések mögött meghúzódva várták az aratók érkezését, mindenhonnan öntötték a vizet a koszorúvivőkre.
Forrás: Magyar Folklór 3. Magyar Népszokások, hagyományok, hiedelmek.
A Szent Bertalan éjszakáján történt mészárlás a franciaországi katolikusok erőszakos akciója volt a hugenották (francia kálvinisták) ellen a francia vallásháborúk idején. A reformációnak elsősorban a kálvini ága éreztette hatását Franciaországban. Elterjedése a század közepétől fogva feszültségekhez vezetett protestánsok és katolikusok között, de a központi hatalom megakadályozta az indulatok túlzott elszabadulását.
